Teli a hócipő

Az írek eddig annyira de annyira vágytak egy kis hóra, hogy minden téli reklám havas tájat, hóembert, síelést, szánkót, korcsolyát, stb. tartalmazott már majdnem kötelező elemként a sikeresebb eladhatóság kedvéért.

Az idén aztán végre nem csak virtuálisan kapták meg, hanem konkrétan a nyakukba. Meg is lett a következménye.

Az első napokban még mindenki boldog volt, gyönyörködtünk a tájban, a gyerekek visongva rohantak a hófedte dombokra, minél gyorsabban, minél többet élvezni a fehér gyönyörűségből.

Aztán lassan megismerhették a kevésbé felhőtlen oldalát is ennek a fajta télnek. Először is tejesen megbénult a közlekedés, az autópályák óriási korcsolyapályákká alakultak; homok, só pedig nem állt rendelkezésre, hóekékről pedig ne is álmodjunk ebben az országról.

Az iskolák nem tudtak kinyitni időben. Ezért azonban nem csak a lehetetlen útviszonyok voltak a felelősek, hanem az is, hogy szétfagytak a csövek, tönkrement a fűtésrendszer.

A helyzetet nem teszi egyszerűbbé, hogy sokan, észlelve, hogy el fog fagyni a vezeték, folyni hagyták otthon a kinti csapokat, ezért az ország háromszor annyi vizet használt, mint amennyit szokott. Nem beszélve a felszín fölött futó vízvezetékekről, amelyek nagy része egyszerűen szétfagyott, és most mindenütt folyik a víz szerteszét.
Az ivóvíztartalékok a kritikus szint alá süllyedtek, vízkorlátozásokra van szükség, ami tovább nehezíti a közintézmények életét. És a magánemberét is.

Eközben Corkban és Galwayban ismét áradásveszély van. Ami eddig jég volt, most megint folyik, az ott élők nem kis rémületére.

Hab a tortán, hogy a helyenkénti erős havazás és a szél megtépázta a felső vezetékeket, és nem elég, hogy terepjáró nélkül alig lehet feljutni az érintett hegyekre (Wicklow), nincs elég víz, most még áram sincs, és az útviszonyok miatt elég nehéz elvégezni a javításokat.

Egyszóval megint mindenki az időjárásról beszél. Félek, vágyakoznak a jól megszokott esők után...

The Big Chill

Ma megint esett a hó. Ráesett az előzőekre, amely rétegek szintén nem olvadtak el, mert egyfolytában fagy. Mára 5, holnapra 10 centi plusz havat ígértek, holnapután pedig szél is jön. Jó lesz, hóviharban az idén még nem volt részem.

A sulik nem nyitnak ki még egy darabig, mert a gyerekek közlekedése nélkül is annyi a törés, hogy a kórházak nem bírják a sok műtétet.

Írország nyugati részén -12 fokot is mértek.

Észak-Írországban befagytak még a vízesések is.

Anglia déli partjainál kezd befagyni a tenger. Lassan a jeges medvék is leköltöznek az Északi-sarkról.

Most jött el a pillanat, amikor én se ülök már kocsiba, mert a közeli emelkedőn visszacsúsznék...

Twenty-ten

Kizökkent az idő...járás.

Előzmények:

1. Az egyik kedves volt főiskolai tanárom egy gyönyörű fényképet küldött karácsonyra, amely a hólepte budai hegyeket ábrázolta. Honvágyam támadt tőle. Home, sweet home. Azt írta, ilyen szép havas tájat itt úgysem látok.
Normális esetben...

2. Glenfin Valley, egy 61 éves postás Donegalból, ősi módszerekkel, a természet különböző jeleiből és az állatok viselkedéséből már jóval karácsony előtt sok havat jósolt. Megfigyelte, hogy barnásvörös az ég alja, (most is különben, meg sárgás); a barik és a marhák megőrülnek kicsit, rázzák magukat, lejönnek a hegyről, és felsorakoznak a kapunál; a rókáknak hirtelen sürgős tyúkvadászatra kell menniük, reggelente pedig vonyítoznak. Minden állat kaját akar, hogy egyszerűen fogalmazzak. Tehát hó lesz. A meteorológusok pedig csak a vállukat vonogatják, ők csak 4 napra előre tudnak jósolni.

3. Karácsony előtt, ácsorogván a buszmegállóban, egy idős bácsi szólított meg - engem mindig megszólít valaki :)-, hogy ugye milyen hideg van. (Ez a téma tényleg megunhatatlan.) Mire ki is mondtam neki, amire épp akkor gondoltam, hogy nemcsak hogy rémesen hideg van, hanem hogy hószagot érzek a levegőben. Azt a bizonyosat, amit csak otthon, a kontinensen érez az ember. A bácsi nagyon csodálkozott, de örülni látszott az infónak, meg is köszönte. Még aznap este elkezdett esni.

Szilveszterkor aztán úgy beindult a havazás, hogy azóta már van szerintem 6-8 centi, és nem akaródzik elolvadni. És ez még így marad egy darabig Glenfin bácsi szerint, én meg hiszek neki.

Ma kénytelen voltam havat lapátolni - szemeteslapáttal, az lévén csak otthon.

A hó nem kis problémát okoz. Az egyik szomszédasszonyom mesélte, hogy a gyerekeinek (5) a barátai (19) itt szilvesztereztek Dublinban, náluk is aludtak. Bementek nagy naivan a városba szórakozni, de hazafele már nem tudtak jönni, mert leállt a buszközlekedés, és a taxik sem jártak. Mondván hó van. A sok szórakozó ember pedig ott fagyoskodott az utcán egy szál semmiben, magas sarkú topánkában. A szomszédasszony ment be értük kocsival. Ki lehet számolni, hányszor fordult.

Az iskolák zárva tartanak még egy darabig, mert összeomlott a tömegközlekedés (nincs elég homok, só, vannak, akik macskaalmot vesznek, hogy felszórják a járdát :); és sok iskolában a vízvezetékek is szétfagytak. Nem gondoltak erre az eshetőségre szerintem.

A gyerekek nagyon élvezik. Szánkó ugyan nincs, de remek megoldásokat láttam. Erős nejlonzsákba bugyolált párna elöl két madzaggal. Ugyanez műanyag lappal. Láttam simán fenéken is lecsúszni embereket, persze csak kipróbált terepen. De a legjobb: gördeszka kerekek nélkül= snowboard :)

Kornélka, a hóember a házunk előtt. Január 1-jén született. Még él.

Az utcánk végén van egy park. Most kicsit havas. A háttérben a Wicklow-hegység. Az is kicsit havas.

Hóangyalok

Ami 2009-ből kimaradt. 5. rész. H1N1

Sokan kérdezik, mi a helyzet itt a sertésinfluenzával. (swine flu)

Írországban nincs olyan hisztéria körülötte, mint otthon, legalábbis amit magyar újságokból leszűrök.

Itt előbb jelentkezett; többen haltak meg, mint Magyarországon; Amerika is közel van, ahonnan az egész mizéria jött; nem kapcsolódott hozzá semmiféle cégnek semmiféle titkolózása; vitamingyártó cégek sincsenek itt tömegével, akik saját jövedelemük fokozása érdekében, kihasználva a járványt, ellenkampányba kezdtek volna; valamint az írek nem fogékonyak olyan mértékben a konspirációs teóriák kieszelésére, mint a magyarok ezzel kapcsolatban is.

A férjem a cégnél rendezett oltáson kérte a vakcinát, mivel elég nemzetközi a vállalat, és rengeteg helyen megfordulnak a munkatársai mind magánemberként, mind üzleti ügyekből kifolyólag.

A gyerekeket januárban oltják az iskolában, de még nem kaptunk róla tájékoztatást.

Eddig a krónikus betegeket, az időseket, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat és a kisgyerekeket oltották be.

Az egészséges felnőtt korosztály majd a végén jön.

Amellett, hogy falom a citrusféléket, én is kérni fogom.

Ami 2009-ből kimaradt. 4. rész. Nemzeti "hagyományok"

Már régóta meg szerettem volna említeni az írek egyik rossz szokását, melyről hírhedtek is, és sajnos igaz. Hogy isznak. Nem keveset. Sokat.

Kezdik a tinédzserek. Van szerencsém szombat esténként keresztülmenni a belvároson, és látni az arany ifjúságot. A lányok egy szál selyemruhácskában, melyből minden fontos testrészük kilátszik, mert hát melegük van attól a pár deci vodkától, amit kezdő rúgásként benyakaltak. Közben rajtam harisnya, nadrág, nagykabát, sapka, sál, kesztyű; mivel fúj a hideg szél.

Az egyik ismerősöm a Mekiben dolgozik, és mivel erős kezű nőci, gyakran teszik be éjszakára, hétvégére. Neki is vodkás sztorijai vannak. Ez a menő. A lányok, akár már 12-13 évesen is, az előbb említett öltözetben csoportosan bevonulnak a vécébe, és igyekeznek minél gyorsabban egy fél üveg, van aki egy egész üveg vodkát magába borítani a hatás elérésére. Szerintem ez már maga az alkoholizmus. Nyilvánosan nem mernek inni, mert fiatalkorúak elvileg nem is vásárolhatnak alkoholt. Valószínűleg idősebbek szerzik be nekik. Ez az ismerősöm rendszeresen megment lányokat az alkoholmérgezéstől, beléjük töm egy rakás jó zsíros sült krumplit, meg kitessékeli őket a hidegre. Volt, hogy a rendőrséget is hívnia kellett. Pedig ez az egyik legjobb környék Dublinban. Hogy a szülőknek ez hogyan nem tűnik föl, nem értem. :(

A rendőrségtől félnek. Már olyat is láttam, hogy a rendőr elvette az üveget, és kiöntötte az utcán.

A fiúk csak simán isznak. Főleg Guinnesst.

Azt olvastam nemrég, hogy minden 10 ír nőből 4, minden 10 ír férfiból 6 küzd az alkohollal.

Nagyon magas az alkohol ára, az utóbbi évben pedig a jövedéki adók még drágábbá tették . Az írek tehát tömegesen jártak át Észak-Írországba (Nagy-Britannia) alkoholért az utóbbi hónapokban, addig-meddig, míg a kormány lecsökkentette karácsony előtt az alkohol adóját. A nép kiharcolta. Ugyanis, ha már átmentek Észak-Írországba, akkor ott is vásároltak be, itt meg haldoklik a kereskedelem.

Itt láttam életemben először babakocsit toló kismamát matt részegen. Sajnos nem is egyet. A szívem szakadt meg. Magyarországon ilyennel még soha nem találkoztam.

Ami 2009-ből kimaradt. 3. rész. A másik oldal

Most jött el az idő, amikor úgy éreztük, az életünket eléggé megkönnyítené, ha lenne egy autónk.

Eddig azért jól elvoltunk, gyakorlatilag minden a közelben van, ami fontos: az iskola, az uram munkahelye, bolt. Azonban egyre több járkálnivalónk akadt mostanában más városrészek felé is, és a tömegközlekedés kevésbé alkalmas arra, hogy időt spóroljunk. A szerencsésebbek olyan helyen laknak, ahol van dart (HÉV-szerű vasút), vagy LUAS (villamos), de sajnos mi pont nem ilyen helyen lakunk. A buszok nagyon jók, csak épp mindegyik mindenhonnan a belvárosba tart, szóval ha keresztbe akarunk menni a városon, csak többszöri átszállással és hosszas várakozással lehet eljutni A-ból B-be.

Így aztán rávettük magunkat egy kis autóra. Nem új a drága, nincs is extrákkal felszerelve de klímára nincs és valószínűleg nem is lesz szükségünk, viszont a fűtés isteni, és van air bag. A gps pedig elmeséli nekünk, merre menjünk.

A használt autók nagyon olcsók Írországban, kábé feleannyiba kerülnek, mint otthon. Nincs is státuszszimbólum értékük, munkaeszköz. Megfigyeltem, hogy nem ciki férfiaknak sem kis autóval mászkálni, meg nők is vezetnek nagyokat. Inkább az a szempont, mire kell a kocsi. A nagycsaládosoknak és a hegyen lakóknak terepjárójuk van, az egyedülállók kis városi kocsikkal közlekednek. (Nem láttam még kigyúrt kopasz alakokat fuxszal a nyakukban nagy sötét autóban tuctuczenét hallgatva bekanyarodni index nélkül.) Úgy hallottam, egyedül az évjárat volt eddig a menőzés netovábbja, volt aki január elsején már elérte, hogy újévi rendszáma legyen. Most már ez se nagyon szempont, mert alig vesznek új kocsikat az emberek.

Ami drága itt, az a road tax vagy motor tax (útadó), kb 300 euro egy évre, cserébe jók az utak, és folyton érzi az ember, hogy dolgoznak rajta, és nem csak toldozgatják. Drága még a biztosítás, egy kezdő évi 1300 eurót is fizethet biztosításra évente. A jó hír, hogy az otthonról hozott bónuszokat itt is elfogadják, így mi 350 euróból kijövünk. Ja, és csak az vezetheti itt az autót, aki vezetőként meg van nevezve a kocsi biztosításán.

Akkor kezdődik az izgalom, amikor az ember beül a kocsiba, és elkezd vezetni. Mert ugye itt minden a másik oldalon van. A forgalom még hagyján, mert a buszon ülve simán hozzászokik az ember; ha pedig benne vagyunk a forgalomban, minden adódik magától.
A kocsi kezelése azonban elég vicces volt. A váltót állandóan a másik oldalon kerestem az elején, így viszont rendre jól bevágtam a kezem az ajtóba, mert ugye az volt ott. A középső tükröt is mindig a másik oldalon kerestem, de ott meg az ablak volt található, szóval jókat mulattam magamon. Aztán rájöttem, az a titka az egésznek, hogy a bal kezünket ott kell tartani a váltón, így könnyebb megszokni.

Az írek sokkal lassabban vezetnek, mint a magyarok. Meg is van az okuk rá. Itt aztán jól behajtják a büntit gyorshajtásért. (= 80 euro azonnal, 2 büntetőpont, ami aztán a biztosítás árán is jó nagyot dob.)
Őket arra nehéz rávenni, hogy ne igyanak vezetés előtt. Bünti ide vagy oda, ez itt társadalmi probléma. Különösen ünnepek előtt nagyon sok az ellenőrzés, és a never drink and drive (ittas vezetés elleni) reklámkampány. Ilyenkor intenzíven reklámozzák a taxikat, amiből rengeteg van Dublinban, és a tarifák is elviselhetőek az itteni fizetésekhez képest. Mondjuk itt se olcsó. Szerintem budapesti árak vannak, de nem vágnak át. Elérték a sok reklámmal és ellenőrzéssel, hogy amióta statisztikákat vezetnek, az idén történt a legkevesebb baleset az utakon.

Már úgy érzem, kezdem megszokni a vezetést, megint tudok finoman váltani, benzintakarékosan vezetni, parkolni.

A tájékozódás mindig is nehéz volt nekem, de a gps sokat segít. Persze az új körforgalmak és néhány új út nincs rajta, de akkor azért kitalálom, merre menjek. Szerencsére vannak táblák is, és olvasás-szövegértésből nem vagyok rossz.

Ami 2009-ből kimaradt. 2. rész. Kemény idők

Na igen, itt is kemény idők járnak. A kolbászból készült kerítést el lehet felejteni. Rengetegen elvesztették a munkájukat, és még el is fogják; és bár azt mondják, a válságból kifele megy Írország is, ez egyáltalán nem látszik meg rajta.

Az emberek spórolnak, ahol tudnak. Nagyon sok családban az idén csak annak adtak ajándékot, akit kihúztak a kalapba dobott nevekből.


Az ősszel nagy árvíz sújtotta Galwayt és főleg Corkot. Egy csomóan elvesztették otthonukat.


Az egyházban kirobbant a botrány megint, amiről már májusban jeleztek. A szerzetesrendek túlkapásai után most a dublini érsekség papjainak nagy részéről derült ki a Murphy Report kapcsán, hogy gyerekeket bántalmaztak. A legnagyobb felháborodást az keltette, hogy a feljebbvalók tudtak róla, de hatalmukban volt még rendőrségi nyomozásokat is leállítani annak érdekében, hogy az egyház jó hírét megvédjék. A rendőrség és az állami szervek pedig asszisztáltak ehhez. Általában plébániáról plébániára pakolgatták az érintett papokat, akiknek nem a valós neve szerepel a nyilvánosságra hozott tanulmányban, sokakat pedig Afrikába helyeztek át. Karácsony környékén 3 püspök is felajánlotta lemondását a pápának. Az egyikük, Dr Moriarty azt is hozzátette, hogy amikor püspök lett, tiltakoznia kellett volna az "eluralkodott kultúra" ellen. (“However, with the benefit of hindsight, I accept that, from the time I became an Auxiliary Bishop, I should have challenged the prevailing culture.”) Következésképp ez az egész gyakorlatilag elfogadott tény volt egyházi berkekben. És a többi érsekségben még nem is történtek vizsgálódások.


Ezrek hagyták el az országot, akik munkavállalás céljából az utóbbi években érkeztek. Akik pedig csak az utóbbi hónapokban próbáltak szerencsét, azok közül is a legtöbben hazatértek, mert felélték a pénzüket, állást pedig nem találtak.

Az írek is elkezdtek elszivárogni az országból. A legutóbb a rádióban a magasan képzett kórházi személyzet csökkenő létszámáról beszéltek. És hát könnyen mozognak, angolul beszélnek, és van egy csomó rokon az USÁ-ban is, meg Kanadában is.

Az írek rendkívül elégedetlenek és dühösek a kormányukra, hogy képtelen a munkahelyteremtésre koncentrálni.


Én pedig ebben a helyzetben próbáltam szeptembertől munkát találni. Okulásként elmesélem a történetemet.

1. Először is tudni kell CV-t írni. Én már tudok, van is legalább 5-féle, amelyet mindig újraírok, amikor egy bizonyos állást megpályázok, mindig azt hangsúlyozva, kiemelve benne, amit elvárnak az állás kiírásánál.

2. Szakmai önéletrajzot kérnek, rövidet, áttekinthetőt, relevánsat.

3. Angolul tudni kell. Szeretném azt a mítoszt is eloszlatni, miszerint a nyelvtant nem kell tudni. Aki office munkát szeretne, a legjobb, ha tökéletes angolsággal beszél, igyekezve megérteni a dialektusokat is. Ez nem vicc, tényleg.

4. Ha nem tapasztalt informatikus az ember, aki multinacionális cégnél nemzetközileg elismert referenciát tud felmutatni, az a diplomáival semmit sem ér. Sokkal fontosabb egy nemzetközileg elismert (=angol nyelvű ember által írt) referencia, mint az összes diploma. Az összes diplomás ismerősöm áruházi kasszásként kezdte.

5. Annyian jelentkeznek egy állásra, hogy az esély nagyon kicsi, és először az íreket veszik fel.

6. Esélye még annak van, aki szakmailag olyat tud, ami kevés van a piacon.

Ezek után próbálkoztam oviban (oda túlképzett vagyok, bár nagy kedvem lett volna hozzá); a nyelvtudásommal customer service és adminisztációs állásokra jelentkeztem, ahova nem kellett speciális szakmai tudás, és egyébként is van az elején tréning, - válaszokat sem kaptam. Volt, hogy a meghirdetett álláshoz egyszerűen nem tartottak interjúkat (ezt egy ott dolgozó magyartól tudom, aki rém dühös volt, mert az ő teamjüknek kellett így több ember munkáját elvégezni). Volt, hogy egy neves biztosító cég hr-esével már megbeszéltük az interjút, megtanultam a cég honlapját angolul, németül, már ültem a buszon odafele, kiöltözve, felkészülve, amikor kaptam a telefont, hogy törölték az interjút. Ott álltam tele információval bennemragadva. Azt is hallottam, hogy nem csak én jártam így. A bocsi e-mail 1 hét múlva érkezett meg, hogy majd visszatérnek rám, azóta se hallottam róluk.

Ilyen körülmények között találtam rá egy olyan hirdetésre, ahol magyar tolmácsot keresnek tolmács vagy nyelvi végzettséggel. Jelentkeztem rá, bevallván, hogy igazából csak németből van némi tapasztalatom a tolmácsolásban, de nem szinkrontolmácsként. Rögtön fel is hívtak, volt egy telefonos interjú, azonnal felvettek, 10 perc múlva e-mailben el is küldték a szerződést.

Ez egy nagy cég, szerencsém is van, hogy bekerültem, tulajdonképpen azt csinálhatom, amire képeztek. Szóval egy szót sem szólhatok. Az egyetlen hátránya, hogy nagyon kevés munkát jelent.

A munka jellegéről: olyan magyaroknak, németeknek segítek, akik nem tudnak angolul, és pl. a kórházi személyzettel, vagy a rendőrségen, munkaügyi központban nem tudnak kommunikálni. Akkor hív a cégtől valaki, megbeszéljük az időpontot, odamegyek, vagy telefonon fordítok. Kábé kéthetente egyszer.

Elég izgalmas, és sokat lehet belőle tanulni, de nem lehet vele sokat keresni. Azonban egyáltalán nem panaszkodom, a jó oldalát nézem: lehetőségem van a fejlődésre és ír referenciát is szerzek vele.

Ez után az év után egy boldogabb, békésebb, kevésbé komplikált új esztendőt kívánok mindenkinek.