2009. december 30., szerda

Ami 2009-ből kimaradt. 5. rész. H1N1

Sokan kérdezik, mi a helyzet itt a sertésinfluenzával. (swine flu)

Írországban nincs olyan hisztéria körülötte, mint otthon, legalábbis amit magyar újságokból leszűrök.

Itt előbb jelentkezett; többen haltak meg, mint Magyarországon; Amerika is közel van, ahonnan az egész mizéria jött; nem kapcsolódott hozzá semmiféle cégnek semmiféle titkolózása; vitamingyártó cégek sincsenek itt tömegével, akik saját jövedelemük fokozása érdekében, kihasználva a járványt, ellenkampányba kezdtek volna; valamint az írek nem fogékonyak olyan mértékben a konspirációs teóriák kieszelésére, mint a magyarok ezzel kapcsolatban is.

A férjem a cégnél rendezett oltáson kérte a vakcinát, mivel elég nemzetközi a vállalat, és rengeteg helyen megfordulnak a munkatársai mind magánemberként, mind üzleti ügyekből kifolyólag.

A gyerekeket januárban oltják az iskolában, de még nem kaptunk róla tájékoztatást.

Eddig a krónikus betegeket, az időseket, az egészségügyi dolgozókat, a kismamákat és a kisgyerekeket oltották be.

Az egészséges felnőtt korosztály majd a végén jön.

Amellett, hogy falom a citrusféléket, én is kérni fogom.

Nincsenek megjegyzések: