Boldog karácsonyt!

Elérkezett karácsony szenteste. Valami különlegeset szeretnék küldeni haza, ezért nem a megszokott képeslapok közt keresgéltem, hanem zenével szeretnék üzenni mindenkinek, méghozzá valami szépséges ír zenével.

Így találtam rá a Celtic Women nevű együttesre. Nevükhöz méltóan mint öt kis tündérke énekelnek angolszász karácsonyi énekeket, ötvözve a modernebb stílusokat, a singers stílust és az ír zenei hagyományokat. Haladók felfedezhetik a háttérben a tradicionális hangszereket, köztük az ország egyik fő jelképét, a hárfát.

Az első éneket kisfiú ismerőseinknek küldöm. A dal Egy dobos fiúcskáról szól, akinek nincs pénze ajándékra, mégis elmegy a kis Jézushoz, és zenéjével örvendezteti meg, a körülállók pedig mosolyognak. A zöld betűkre kattintva meghallgatható.

A következő dal a Karácsonyi harangok éneke. Ez sokaknak ismerős lehet. Valamint a szabad fordításban Gyertek, imádni című dal is.

Drága szüleink, testvéreink, barátnőstül, feleségestül, kislányostul; kedves rokonok, volt kollégák, különösképpen Vali és Rita; kedves, kedves 11. a és szüleik, összes volt tanítványom és szüleik; volt iskolám minden dolgozója; férjem kollégái; barátaink; társastáncos társaink; kislányunk osztálytársai, szüleik, osztályfőnökei és tanárai, szinkronkoris edzői és társai, zongora tanárnénije; főiskolás társaim és tanáraim; kedves szomszédaink és utcabeliek, és MINDEN ISMERŐSÜNK!

Boldog karácsonyt!

Bejgli - ír viszonyok közt

Az úgy volt, hogy épp túljutottam a dantei koron, és még mindig nem sütöttem bejglit. Ciki, nem ciki, ez van. Nem volt rá szükség. Anyukám és anyósom isteni finom kalácsokat tudnak sütni, és eddig mindig kaptunk mi is. Nem így az idén. :(

Itt külhonban még a boltban sem lehet bejglit kapni - na jó, kivétel a Paprika Store -, viszont az ember különösen ki van éhezve egy jó kis hazai házi karácsonyi kalácsra. Hiába a christmas pudding - persze az is lesz a menüben, de a kalácsnak hiányozna az illata. Mit csináljak. Gondoltam, egy életem, egy halálom, nem lehet az olyan nagy ördöngösség, megcsinálom magam. Tudom, tudom, öndicséret büdös, anyukám sokszor mondja, de azért ki kell jelentenem, méghozzá büszkén, hogy nagyon jól sikerült.

Belül omlós, tele töltelékkel, nem túl édes, de ízes, kívül szép piros, és az alja sem égett oda. Formás kis jószág lett, és az illata... hmmmm... Az internetről loptam a receptet - nem is tudom, mi lenne velem a világháló nélkül -, egy nagymamabejgli-recept, mindenkinek ajánlom. A zöld betűkre kattintva megjelenik, az első receptről van szó a listáról.

Na jó, egy kicsit csaltam. Pl. a dióval. Találtam ugyan egész diót az üzletekben, de még nincs olyan gépem, amivel diót lehetne darálni. Viszont találtam darált mandulát. Hát igen, ez mandulás bejgli lett. :)

Aztán rumaromát sem találtam a sütéshez szükséges kellékek közt, mindenféle ételfesték és ezerféle aroma, rum azonban nem volt. Nem baj, lett helyette brandy.

Ja, és a tejföl is örök probléma, tejjel helyettesítettem.

A többi hozzávaló és az eljárás a receptből. Még van idő kipróbálni! :)

Újabb felfedezéseim+karácsonyi zsongás

Áruló van köztünk.

Vagy valaki olvassa a blogomat a dubliniak közül. Megjelentek az általam korábban annyira hiányolt buszmenetrendek a megállókban. Most már lehet tudni, mely buszok és milyen időközökben állnak meg a kiszemelt megállóban!!!

A másik problémám az volt, sokaknak említettem, hogy nem tudtam, milyen módon lehetne az ablakainkat kívülről megmosni. A karácsonyi díszítés alkalmával konstatáltam ugyanis, hogy ablakaink bizony enyhén szólva nem tiszták. Belülről még csak-csak megpucolom, erről az oldalról hoztam hazai tapasztalataimat és technikai megoldásaimat; ámde kívülről lehetetlenség lenne. Nem úgy működnek a kifelé nyíló ablakok, mint otthon a tetőtéri, hogy vízszintben van egy rés, amin a külső oldala is elérhető. Nem. Itt nincs rés. Hetekig bámultam az utcát, hátha rajta csípek valakit ablakpucolás közben, nem sikerült. Csak tegnap.

NŐTÁRSAK FIGYELEM! Írországban a pasik mossák az ablakokat!!! Vannak cégek, amelyek kifejezetten ablakpucolásra szakosodtak, jönnek kisteherautóval, hozzák a létrát, és vígan pucolják az ablakot kívülről. És hogy még jobban felborzoljam a kedélyeket, a miénket is megpucoltatta a landlord (a tulaj, akitől bérlünk), ezért aztán nekem tiszták az ablakaim. :-b

KARÁCSONY. Egész Dublin fényárban úszik. Sőt, a családok is feldíszítik portájukat, ki ízlésesen, ki kevésbé.
Már Halloweenkor feltűnt a közelben egy ház, amelynek lakói nagyon szeretik ezeket a díszleteket. Akkor szabályos temetőt csináltak a kertjükből (lehetett venni műanyag sírokat az üzletekben), meg boszorkányok, szellemek és egyéb szörnyalakok népesítették be a ház előtti kis zöld területet. Isteni, pontosabban ördögi volt. Most pedig felfújható hóemberek és mikulások lengedeznek ugyanott, ritmusra villogó és futó fények, színes, és kék, tetőtől az egész házat beborítva.
De vannak azért szerényebbek is. Feltűnt, hogy a legtöbb házban a nappali ablaka kifejezetten kirakatnak készül, hol betlehem, hol havas tündérek találkozóhelye némi megvilágítással. És mindig az aktuális ünnep alkatrészei kapnak helyet ezen kiemelt területén a háznak.

Dublin belvárosa is fénylik. Csak ízelítőül pár kép. Az elsőn azuram és a kilsányunk a Grafton Streeten (amelynek elején ácsorog Molly Malone), amolyan dublini Váczi utca. A másodikon nem a "Boldog karácsony" felirat látható fényekből, hanem ez Dublin ír neve.

Kultúrsokk2

A hétvégén esemény volt. Lengyel barátaink meghívtak minket az általuk szervezett lengyel filmhétre.

Hát igen, a lengyelek... Rengetegen élnek itt Dublinban; akárhova megy az ember, mindenütt hallani lengyel szavakat. Legalább 10 újságuk van. Állandóak a koncertek meg az egyéb programok.

Ha eddig nem hittem volna a középeurópaiságban, akkor most mindenképp kénytelen lennék. Szóval ők ismernek és értenek bennünket. Fél szóból. A humoruk is nagyon hasonló, valamint kínosan hasonlók az életpályáink... Hát igen.

Le voltak döbbenve, amikor soroltuk lengyel ismereteinket még a suliból: a Jagellók, Ulászló, Bem, Adam Mickievic, Sienkiewicz, Mrozek, Kieslowski... Naja, nem tudták, hogy sznobok vagyunk. :)

A programból 3 animációs filmet választottunk, gondolván kislányunkra is. Nem csalódtunk. Én pedig végre elővehettem egy kicsit az elemzőkémet :)
Csak egy röpke rész a harmadikból, amely 2008-ban Oscar-díjat nyert. Animáció Prokofjev: Péter és a farkas c. zeneművére. Kicsit átírta a rendező, beleszőve a sanyarú gyermeksors-történetekből a kötelező elemeket (gonosz gondviselő, bezártság, örömtelenség, ám a végén hősiesség). Voltak benne kifejezetten aranyos jelenetek és finom humor.

Jólesett. Köszönjük.

7köznapjaink

Nem lógatom ám a lábam!...

Fő profilom a kajabeszerzés és gyártás. Kis családom végtelen mennyiségű táplálékot tud magába szippantani. Reggeli; lunch kis, pontosabban nagy dobozban (az uramnak 2 doboz); ebéd; vacsi.

Szóval: reggeli, kis és nagy dobozkák elrejtése a hátizsákokban - őrület, hogy itt a legtöbb ember viszi magával a löncsöt, ha meg néha nem viszi, akkor is szendvicsezni jár valahova, nem ám meleg kaja, menza, meg ilyenek-, aztán irány a suli/munkahely.

Leteszem a kislányunkat a suliban, aztán egyszer-egyszer beszerzési körútra indulok. Bicajjal, mert itt van a környéken több bolt is. A Lidli, meg a Dunnes, sőt 20 percre egy nagy bevásárló központ is. Ha nagyon fúj a szél - legtöbbször- akkor ez felér egy spinning edzéssel is :)
Aztán tanulok, sajna nem többet, mint otthon, de azért igyekszem.

Főzés: majdnem minden nap összedobok valami újat, ami nem egyszerű. Van azonban sikerélmény, tegnap pl. megtaláltam végre a zöldségleves kockát a Tescoban, így nem kell a belvárosi Paprika Store-ban méregdrágán beszerezni. Meg a Tesco lengyel pultjai is jók, ott a magyar termékekhez hasonlók is vannak. Azért néha beugrunk a Paprika Store-ba is nosztalgiázni: ünnepnap, amikor hozzájutunk pár csomag túrórudihoz :)

Délután megyek a kislányunkért az iskolába. A tanító néni majdnem minden nap megdicséri. Tegnap például énekelt nekik - hja kérem, Kodályos múlttal ez nem olyan nehéz :) - , meg szépen fejlődik azért az angolja is. Már magától is leír néhány mondatot.

Ebéd: gyerek olyan éhesen jön haza, mint aki nem kapott semmilyen dobozban semmilyen ételt, italt, kikéri magának, ő farkas éhes. Meleg ételt kér. És kap.

Aztán kis bohóckodás, meg emilek ellenőrzése után tanulunk. Először mindketten a magunkét tanuljuk, aztán segítek neki, ha van mit. A matekot egyedül megcsinálja, mert a számokat meg a műveleteket már elég jól tudja angolul is. Angolból kell neki segíteni, aztán külön is angolozunk. Tegnap vettük a kérdőszavakat, meg a there is/there are-t, ma pedig az alatt/fölött stb.-t kezdjük el gyakorolni. Sokat ismétlünk is, hátha előbb utóbb ezeket is magától mondja majd. És sokat nevetünk is, ha vicces példamondatokat sikerül kitalálnom.
Péntekenként nem kap házit, akkor a magyar iskolai dolgokat vesszük át: magyar, matek, környezet.

Este olyan éhesen jön haza az uram, mint aki nem kapott semmilyen dobozban semmilyen ételt, italt, kikéri magának, ő farkas éhes. Meleg ételt kér. És kap.

Heti egyszer elrohanok spinningre.

Aztán némi játék, tévé. Kedvencünk az ír nyelvű adó. Manónyelv. Gyakorlatilag csak a nemzetközi szavakat lehet megérteni belőle. Megható, ahogy próbálják az írek ezt a gyakorlatilag már holt nyelvet fönntartani. Szerintem már nem él olyan ember Írországban, aki anyanyelveként beszélné az írt, csak az iskolában tanulják. Ezért számomra kissé anachronisztikus, amikor szappanopera vagy a South Park megy írül a tévében. ;-)

Hát, így telnek a hétköznapok...

Dublin szegény?

A városi könyvtár igen.

Azért nem írtam róla eddig, mert rém dühös voltam. Szerettem volna toporzékolni, mint egy elkényeztetett gyerek, de intelligens módon csak mosolyogtam a könyvtáros nénire. És vártam, hogy lehiggadjak.

A sztori: kellene írnom egy dolgozatot amerikai irodalom szemináriumra. Gondoltam, itt majd lesz hozzá annyi anyag, hogy azt sem tudom majd, melyiket használjam föl. Első lépés: irány a könyvtár. Dublin City Council fiókkönyvtára, minden városrészben van egy, lehetséges az online keresgélés, könyvtárak között megy a cserebere, oké, minden megvan, kiírtam az adatokat egy papírra, gyerünk.

Bemegyek, látom ám, kicsi. Mindegy, gondoltam, lesz ami lesz, beiratkozom. Kaptam egy helyes kis kártyát, valamint elmondtam, mire van szükségem. Most jön a fekete leves. A fő könyv, a primér irodalom NEM VOLT MEG. Mert csak egy példány volt belőle az összes fiókkönyvtárnak, azt meg ellopták. Nem hittem a fülemnek. A mű: Fitzgerald: The Great Gatzby. Hát ezt nem hiszem el. Nincs meg a jazz korszak egyik fontos alakjának egyik fontos könyve egy ANGOL NYELVŰ FŐVÁROSBAN? Budapesten biztosan megvan a Szabó Ervin Könyvtárban, méghozzá szerintem sok példányban. Büntiből megnéztem a fehérvári Vörösmarty Könyvtár katalógusát is, ott is megvolt, pedig az csak egy kicsi, magyar, vidéki könyvtár...
Folytatódott a beszélgetés tovább a könyvtáros nénivel, aki már rettegve nézett rám, - pedig tényleg nem vagyok egy félelmetes típus, és uralkodtam is magamon -, és elmondta, hogy a 6-ból kb. 3 könyvet garantál előbányászni, de az is lassú lesz. Aztán bemondtam neki a határidőt, addigra el kell küldenem emailben a dolgozatot, erre még jobban megijedt. Kezdtem sajnálni. Mondta, mindent megtesz. Azóta már hívott telefonon, hogy már úton van az a 3 könyv, majd még szól. Tényleg mindent megtesz, zavarában háromszor adta ide nekem papíron a nyitvatartást, hogy tudjam, mikor lehet jönni a könyvekért, pedig mondtam neki, hogy az interneten az is fönt van. Könyv még nincs, nyitvatartás van 3 is.

Lehet, hogy nem úszom meg, és be kell iratkoznom vagy az Irish National Library-be (kb. mint az Országos Széchényi Könyvtár), vagy a Trinity College (egyetem) könyvtárába?

Azért kíváncsiságból körbenéztem, mi minden található ebben a kis könyvtárban. Kertészeti könyvek, útikönyvek, gyerekkönyvek, biográfiák, ír irodalom... A legnagyobb megdöbbenésemre azonban kikandikált a polcról angol fordításban egy magyar verseskötet is: Pilinszky, Juhász Ferenc és társai...

Apósomnak

Az uram felmenői apai ágon dunai hajósok voltak, apósom élete vágya pedig az volt, hogy tengerész lehessen. Sajnos azonban hiába felelt meg mind szellemi, mind fizikai felkészültségben, a történelem keresztülhúzta a számításait. Igaziból rá gondoltam, amikor elmentünk a dublini tengerpartra.

Itt horgonyoznak le az Angliából érkező kompok - ottlétünkkor épp egy angol rögbycsapat szállt ki-, de a távolban nagy tengeri hajókat is látni véltünk. Sajnos azonban ezeket földi halandó nemigen közelítheti meg, ezért aztán csak a partot fényképeztük. Íme:

A korzón azonban semmi kedvünk nem volt sétálgatni, mert annyira fújt a szél, és úgy vacogott a fogunk, hogy menekülnünk kellett a területről.

Két következtetést is levontam ebből a kirándulásból:

1. Sürgősen be kell szereznem egy sapkát - megtörtént.
2. A tenger gyönyörű, hangja van, és illata - de belőlem tuti nem lesz tengerész, de még földi kiszolgáló személyzet se, mert szétfagynék.

Első napok a suliban

Nagyon izgalmas volt az első nap a szünet után, de szerintem én jobban aggódtam, mint a gyerek. Szokás szerint.

Az iskolatitkártól az igazgatónőig, a tanitónénitől a gyerekekig mindenki nagyon-nagyon kedves a kislányunkkal, aki ettől teljes biztonságban érzi magát.

Matekból előrébb tart az ittenieknél, és magyarul olvasni is jobban tud, mint az itteniek angolul, de környezetből nagyon hasonlókat tanulnak. Szerencsére neki nem kell irül tanulnia, hanem viszi magával az angolkönyvét, meg a keresztrejtvényeit, és abból kell dolgoznia magában. Namost ez nem okoz gondot neki, sőt. A tanitónéni meg örül, mert ir nyelvórára nem kell neki külön feladattal készülni. Ráadásul a kislányunk könyvében a megoldás is ott van, tehát abszolút konnyen kezelhető a gyerek - mondjuk ezt mi találtuk ki, hiába, azért néha előny, ha az ember gyerekének tanár a szüleje :)

Ma reggel, miután beterelgettem a gyereket a sorba, ahol gyülekeztek a többiekkel, szokásomtól eltérően odébb álltam. A legnagyobb meglepetésre a kislányunk rögtön elkezdett kommunikálni - karattyolni - a többi kislánnyal. Le voltam döbbenve!
Igaz, még csak szavakat tud mondani, de a szókincse rohaamosan bővül. A kisszótára állandóan nála van, és nem rest kikeresni a szavakat, ha valamit nagyon el akar mondani, vagy nagyon meg akar érteni. Megoldja a problémát.
A házi feladatokat is egyedül akarja megcsinálni, nem akarja, hogy segitsek. Ma irt egy fogalmazást angolul saját magáról!!!

Azért reggelente máson is meg szoktam lepődni. Ugyan cukik a kislányok ebben az egyenruhában, főleg a legkisebbek, azonban a legtöbb köztük még most is térdzokniban jár iskolába 9 fokban. És nem fázik...Ki érti ezt?

Az egyenruha itt különben egyáltalán nem ciki. Van ugyan olyan, ami egyáltalán nem tetszik, de a legtöbbje csinos. A kamasz lányokon a skótkockás szoknyácska tetszik a legjobban. A kamasz fiúk meg úgy néznek ki, mint a business man palánták. A hajuk azért be van zselézve, biztos, ami biztos.

Kultúrsokk

Dublin bevásárlóutcáján korzózgatva botlottam bele. Sétapálcájára támaszkodva nézelődött, kalapja karimája árnyékot vetett arcára a ragyogó napsütésben. Na, ki ez?



Tudtam... Tudtam, hogy a 11.A-sok rájönnek a képeslap alapján. Hát igen, ez ő. James Joyce, 20. századi ir-ó, aki Ulysses cimű regényével vált hiressé a világirodalomban. Gratulálok a nyerteseknek! :)))

-----------------------------------------

Megtaláltam a székesfehérvári Kati néni unokahúgát Dublinban!!!

Kati nénit, mint tudjuk, nagyon kedvelik a fehérváriak.Nemkülönben Molly Malone-t is a dubliniak.

Azért van némi különbség köztük. Először is, bár Molly Malone a 17. században élhetett, Kati néni meg a 20.-ban, mégis Molly Kati néni unokája lehetne.
Az életkorkülönbség meglátszik a ruházatukon is, Kati néni megszámlálhatatlan mennyiségű szoknyáján, Mary Malone push up-olt keblein, ami divat volt abban az időben -is. :)
Mig Kati néni kacsafertályt szállitmányozott a helyi piacra, addig Molly Malone az utcán járkálva árult élő kagylókat és feltehetően egyéb tengeri herkentyűket. Éjszakánként talán mást is, a történet szerint ugyanis valami rejtélyes láz vitte el fiatalon.

Molly Malone-ról egy csomó szórakozóhelyet neveztek el, alakjáról ballada is született, megzenésitett változatát minden kocsmában ismerik, állitólag a helyi alkoholisták himnuszává is vált. Itt olvasható a szövege:

In Dublin's fair city,
where the girls are so pretty,
I first set my eyes on sweet Molly Malone,
As she wheeled her wheel-barrow,
Through streets broad and narrow,
Crying, "Cockles and mussels, alive, alive, oh!"

"Alive, alive, oh,
Alive, alive, oh",
Crying "Cockles and mussels, alive, alive, oh".

She was a fishmonger,
And sure 'twas no wonder,
For so were her father and mother before,
And they each wheeled their barrow,
Through streets broad and narrow,
Crying, "Cockles and mussels, alive, alive, oh!"

(chorus)

She died of a fever^†,
And no one could save her,
And that was the end of sweet Molly Malone.
Now her ghost wheels her barrow,
Through streets broad and narrow,
Crying, "Cockles and mussels, alive, alive, oh!" (Wikipedia)

Itt pedig meghallgatható egy zenés változat a hires The Dubliners zenekar feldolgozásában :)

Kiváncsi vagyok, mikor születik vers a fehérvári kedvencről. A téma az utcán hever..

Megszox/megszöx

Vagy-vagy.
Van mit megszokni ugyanis. A kedvencem, ime:

Láttyátok feleim szümtükkhel? Ez kettő db. CSAP. Az egyikből folyik a jéghideg, a másikból a tűzforró viz. Fogmosás kizárólag tévémaci-technikával lehetséges - pohárral.

Azért vannak módszerek a probléma megoldására.

Az egyik: szép lassan folyatni a vizet a meleg csapból, mert először onnan is hideg folyik. Aztán mire a szappant lemosod a kezedről, addigra forró lesz. Most el lehet képzelni a börleszket, amint a család tagjai reggelente versenyt futnak, ki ér előbb oda a csaphoz, amikor még a forróból is hideg/langyos folyik egy darabig.

A másik megoldásról azt képzeltem még otthon, hogy ezt én soha nem fogom elkövetni, ez tiszta hülyeség, semmi értelme. Viszont amint ott állok eme vizes oltár előtt, és órákig állitgatom a vizet, hogy végre csak egy kicsit meg tudjam mosni a kezem, akkor de, kinomban mégiscsak elkezdem mozgatni a kezem a hideg és a meleg vizsugár között. Tényleg semmi értelme. :(

A legszebb a konyhai mosogatócsap. Meglátván felsóhajtottam: végre egy normális keverőcsap. Na ne ringassa magát senki ábrándokba! Keverőnek keverő, csak nem keveri. Foltokban ömlik belőle a hideg és a forró...

Visszasirjuk az otthoni, jó kis karos, modern csapjainkat. Ezek itt csak mostanában kezdenek divatba jönni...

- - - - - - - - - - - - - -

Ha már a konyhánál tartunk, a FŐZÉST is meg kell emlitenem. Bár a helyi Lidlibe meg a Tescoba járunk vásárolni, és azért sok minden ismerős a polcokon, mégis egy csomó fontos dolgot nem találok. Órákig vizslatom, mi hol van.

Ez volt a helyzet például a sütőporral, amit sehogy sem találtam meg, pedig ott kóvályogtam a sütéssel kapcsolatos cikkek közt. Végül - szája van, nyelvet beszéli, megoldja felkiáltással - megkérdeztem a közelben pakolászó munkatársat. Nézett rám hülyén, hogyhogy nem találom, hiszen ott van az orrom előtt. Tényleg ott volt. Csak én olyan kis tüchtig, adagonként zacskókba rendezett sütőport kerestem; itt meg elegantos királyi kis fémbobozban volt. Otthon pedig gondolkodhattam, kábé mennyi is az egy adag belőle.

Ez csak egy példa, de van ilyen egy csomó.

- - - - - - - - - - - - - - -

Az ABLAKAINK nem felül befelé buknak, hanem alul kifelé. Sokáig gondolkodtam, ez meg miért van, de aztán rájöttem. Hát az eső igy nem esik be!!! Mennyi eszük van az ireknek! :)))

- - - - - - - - - - - - - - - -

Ha azt mondom: Irország, mindenki megkérdezi: Ugye ott forditva KÖZLEKEDNEK?

Jelentem igen, de nem is ez a bonyolult. Ha már benne van az ember a forgalomban, akkor logikus - legalábbis igy buszon ülve ezt gondolom. Ami nehéz lehet, a váltós autók váltása bal kézzel.

Meg elindulni bicajjal valahova, mert az ember gyereke richtig a forgalommal szemben indul el. A járdán meg tilos közlekedni. Még jó, hogy az autók, buszok nagyon nagy türelemmel viseltetenek a biciklizőkkel szemben. Ha lehetetlen őket kikerülni, akkor cammognak utánuk - nincs duda, meg efféle. Különben is, minek az a nagy rohanás - és itt beúszik a képbe a Teknős a Doktor Bubóból.

A forditva közlekedésnek van azonban egy másik következménye is: a buszmegállók is a másik oldalon vannak, mint ahogy azt megszokta az ember a kontinensen. Ha nem figyel, pont az ellenkező irányban fog elindulni... :(((

A buszmegállók külön megérnek pár mondatot. Ugyanis a belvároson kivül sehol sincsenek feliratozva. Csak egy vékony sárga kis oszlop árválkodik az út mentén, ráirva hogy Stop, meg egy rejtélyes négyjegyű szám a tetején, amit csak a buszról lehet leolvasni, meg különben sem érdekel senkit. Viszont hogy pontosan hol van ez a bizonyos buszmegálló, milyen buszok állnak ott meg, mikor, milyen időközönként mennek, melyik irányba - na ezt oldja meg a tisztelt utazó saját maga. Valószinűleg az egész város menetrendje benne van a dubliniak fejében. :(

És nem áll ám meg a busz minden szire-szóra - integetni kell neki, csak akkor méltóztatik felvenni az utast.

Viszont ha már fönn van az ember a buszon, felmehet az emeletre, és onnan élvezheti a panorámát.

Hidegenbe szakadva

Na, ez teljes mértékben nem is igaz: nem hideg van, hanem a szél fúj. Alapfelszerelés a széldzseki, a mellény és a fülvédő. Annyira nincs hideg, hogy majdnem minden háznál pálmafélék hajladoznak.

Az esőben azonban kellemesen csalódtam: nem úgy esik, ahogy otthon. Először is alapszabály: bármikor eshet. Rutinos irek azonban tudják, ez nem jelent semmit, a következő 5 percben úgyis eláll. Ezért aztán nem nagyon védekeznek ellene, beállnak arra a kis időre valami fedett helyre, sőt, kiteregetnek, mert az eső utáni szél úgyis pár perc alatt megszáritja a ruhákat.
És az eső állaga is más: apró szemű, szitál, akkor is, ha 7ágra süt a nap. Eddig mindennap látunk szivárványt. :)


Elég angolosan kezdtem? Remélem, nem angolosan fogom abbahagyni ezt a blogot :)

Az itteni gépemen nincs hosszú i, elnézést a vájttollúaktól :)

Well, megérkeztünk. Az első napon beszereztünk néhány alapvető dolgot, mint pl. fekete macska jelmez a kislányunknak, hogy legyen miben rémisztgetni az embereket halloweenkor.



A másnap sokkal kellemesebben telt: felfedeztük a környéket. Gyönyörű a vidék, tele van ápolt parkokkal, benne madarakkal, tavakkal.


Apropó madarak, itt nem verebek pofátlankodnak az utcákon, hanem szarkák és galambok; a háttérben pedig sirályok vijjogása hallszik - egyfolytában.

Csak tudnám, ez milyen madár! Egyáltalán nem félt tőlünk.



Van tavi tündér is, aki vigyáz az arra sétálókra.



A legnagyobb örömünkre egy tuti kalandpark és egy játszótér is van a parkban. Mindent megmásztunk





És az elengedhetetlen gealic football. Vajon miért jut eszembe folyton a kviddics?...

Hazafelé találkoztunk egy jégkrémes kocsival. Annyi a különbség, hogy itt nem a "Szólj anyádnak, hozzon pénzt" c. fülbemászó slágert sugározza, hanem egy másik hasonló jelentőségű opuszt, de ezt még nem sikerült beazonosiitani. :)

Az első napok mindenképpen vásárlással és hivatalos ügyek intézésével teltek. A legizgibb az iskolakeresés volt.

Kiszemeltük a legközelebbi iskolát kislányunk számára. Kiderült, hogy igen jónevű suli; ir ismerőseink nem is nagyon biztattak; azt mondták, valószinűleg várólistára kerülünk. Megterveztük a napot: először ebbe a legközelebbi iskolába látogatunk el, aztán még kettő kicsit távolabbiba, és megkérdezzük, pontosan mi a teendő.
Mielőtt mindenki leharapdálná a körmeit, hogy végül mi lett az eredmény, elárulom: felvették ebbe a jónevű suliba. Hogy minek köszönhetjük ezt a váratlan fordulatot, fogalmam sincs. Mindenesetre nagyon örültek nekünk, kedvesek, nyitottak voltak. Sőt, a kislányunkkal és még két külföldi kislánnyal egy tanárnéni külön is fog foglalkozni, hogy hamar megtanulják a nyelvet.
Ja, ami érdekes, mint majdnem mindegyik iskola, ez is egy lányiskola, ez is katolikus, de állami pénzből.
Csak 9-kor kezdődik a tanitás :-b és fél 2-ig tart.
Maga az iskola csak 10 percre van tőlünk gyalog, és egy (másik) parkon kell keresztülmenni reggelente. Elég sokan sétálnak, mennek iskolába ebben az időben ezen a parkon át.

A beiratkozás után elmentünk megvenni az iskolai egyenruhát. Teljesen olyan volt, mint a Harry Potterben. Bocs, aki nem szereti, de nem lehetett tőle elvonatkoztatni. A kijelölt üzletbe kellett menni. Nagy örömünkre hamar megtaláltuk a közeli téren, ahol több üzlet is van egymás mellett. Az üzletben elmondtuk, mi célból vagyunk itt, erre átirányitottak minket egy hátsó részbe, ahova zegzugos utakon jutottunk el. Az idős, mosolygós, lassú mozgású hölgy, aki ott kiszolgált minket, annyira emlékeztetett egy boszira a regényből, hogy az volt az érzésem, ha csettintenék, hirtelen boszikalapban jelenne meg, rakosgatná elénk a különböző méretű talárokat, a segédje porolgatná az eladandó varázspálcákat a háttérben, miközben nagy fekete pókok andalognának lefelé a plafonról. Biztos azért lódult meg igy a fantáziám, mert ezidőtájt Dublin maga is tele van rettenetes jelmezekkel, borzasztó kinézetű nyalánkságokkal, vicsorgó tökökkel, karmokkal, csontvázakkal stb.

Az egyenruha igy néz ki, de más iskolában másmilyen.

Csak tudnám, hogy azokat a gyerekruhákat, amiket a boltokban még lehet kapni, kik hordják, amikor szinte csak egyenruhás gyerekeket lehet látni hétköznap a városban...???