Dublin City

Vendég rokon nagyfiúval (RN:) a belvárost is bejártuk.

Persze-persze, voltunk a Grafton Streeten, Dublin Váci utcájában; kezdve Molly Malone-nal, megemlékezvén a fehérvári Kati néniről. (A Molly Malone-ról szóló dal itt, immáron másodszor a blogon, de a hangulat kedvéért még egyszer, meg csak úgy is.)

Aztán Temple bar nevű turistanegyedben sétálgattunk, mely leginkább kocsmáiról híres. Ott aztán van éjszakai élet, de mi, hangsúlyozom, fényes nappal mentünk, és nem tértünk be egyetlen pubba sem, megelégedtünk a szűk utcácskák bolti kirakatainak nézegetésével.

A harmadik célpontunk a St Stephen's Green nevet viselő park volt.
Az írek nagy kertészek, és a zöldekhez, virágokhoz nagyon értenek. Dublin is tele van parkokkal, és összehasonlíthatatlanul sokkal jobb a levegő, mint Budapesten.
Ez a park is csodálatos, és ráadásul szép időnk is volt. Lunch time volt éppen, a fűben üldögélve (nem tilos rálépni!!!) eszegetett a belváros: turisták, nyakkendős office alkalmazottak, kisgyerekes családok, stb.

Miután megnéztük az összes ír szabadságharcos emlékművét a parkban, átbattyogtunk a St Stephen's Green Shopping Centerbe. Szerintem ez Dublin legstílusosabb bevásárló központja.

Ma már nem tervezünk más programot. Legfeljebb játszótér lesz, hogy jól kimozoghassák magukat a gyerkőcök. Holnap pedig repülünk. :)

Zoo

Tegnap volt tán a legfárasztóbb napunk a héten: végigjártuk a dublini állatkertet a rokon nagyfiú (RN) vendégünkkel és egy barátunkkal.

Az állatkert Észak-Dublinban, a Phoenix Parkban található, amelyet Európa legnagyobb városi parkjai közé sorolnak. Egy nap nem is elég rá, mi csak az állatkerttől kipurcantunk, pedig a parkban magában lenne még sok néznivaló. Például rengeteg szarvas él benne szabadon, sétálgatva a parkban lehet velük találkozni. Szerettük volna még megnézni a motorversenyt, melyet rendszeresen tartanak a parkban, de már arra sem volt energiánk. Az állatkert viszont nagy élmény volt.

A zoo abban különbözik az általunk már többször látogatott más állatkertektől, hogy sokkal parkszerűbb, rengeteg benne a zöld, kivéve persze az afrikai szavannás részen:

Mintha kevesebb állat lett volna a kertben, mint mondjuk Budapesten, vagy Bécsben, viszont sokkal nagyobb az életterük, és bizonyos állatok nyugalma jobban biztosított, kisebb helyen lehet őket megnézni, háborgatni. Pl. az oroszlánt és a tigriseket:



Az egyik részén a kertnek csak a vidéki Írország állatait lehetett megnézni, megsimogatni, tanulni róluk.



Felfedező táblák segítettek a tanulásban. Aki nem biztos abban, hogy a törzsfejlődés melyik szakaszában leledzik, azokat ilyen táblákon segítik az eligazodásban:

Kéz- és lábnyompróbát is lehet venni, melyik emberszabásúhoz áll a legközelebb az ember:

Az uram számára a nap fénypontja az volt, amikor megtaláltuk a lajhárt. Ez az állat a példaképe. Miért, miért.... Hát azért, mert folyton aludhat, nem kell sietnie, az is fél napba kerül, mire egyik oldalról a másikra fordul, energiatakarékos, olyan ételt eszik, amit senki, nincs ellensége, a húsát senki sem fogyasztja, még lelőni sem érdemes, mert ha belelőnek is, nem pottyan le a fáról, mert a körmei megtartják. Igaz, kicsit büdi, de jók a túlélési esélyei:) Muszáj volt lefényképezni vele:

Ma alig bírtunk felkelni. Teljes pihenőnapot fogunk tartani.

Malahide

Tegnap a RN (rokon nagyfiú) vendégünk szórakoztatására Dublinnak egyik legelőkelőbb városrészébe. Malahide-ra mentünk. Azonban nem a mai gazdagok és hírességek pazar villáit akartuk megbámulni, hanem a Malahide-i kastélyt mentünk megtekinteni.

A kastéypark

Malahide Castle

A kastély 800 évig volt a híres ír Talbot család tulajdona, akik a zivataros évszázadok és az angol elnyomás ellenére meg tudták őrizni mind a vagyonukat, mind a rangjukat. A kastély a legnagyobb meglepetésemre és örömömre tele van ír emlékekkel, régi ír bútorokkal, tárgyakkal, szóval végre találtam igazi helyi kastélyt, amelyben nem a kontinensről ideszállított tárgyak dominálnak, hanem a helyiek, ellentétben a Russborough Haus and Gardennel valamelyik előző posztomban.
Természetesen, mint minden valamire való kastélynak, ennek is van szelleme, sajnos azonban nem volt szerencsénk találkozni az illetővel, pedig az lett volna csak az igazi élmény.
Nem baj, így is lenyűgöztek minket a termek. RN-nak a nagy szalon tetszett a legjobban, ahol a vendégeket fogadták, és amelyben megtalálható volt az a bizonyos Ladies' Stand is, amely a nők arcfestékét volt hivatott védeni a leolvadástól a kandalló előtt, és amelyről már írtam korábban Russborough kapcsán. Itt most végre képet is találtam róla.

A kislányunknak a gyermekszoba, azon belül is a lovat formázó bicikli nyerte meg a tetszését. Erről sajnos nincs képem, de a képzelőerő tán segít. :b
Engem a középkori nagy ebédlő nyűgözött le, teljesen el tudnék képzelni itt egy filmjelenetet, amelyben a hosszú asztalnál előkelő ír urak és hölgyek ülnek, lábuknál agarakkal, szolgálók sürögnek forognak; a balkonról lantzenészek és udvari bolondok szórakoztatják a vendégeket.

A kastélyból egyenesen a vasút modell múzeumba mentünk a RN kényeztetésére, de mint később kiderült, nemcsak ő, mindannyian nagyon élveztük a show-t. Mert ez az volt.
A sötét teremben egy óriási terepasztal fogadott minket tele Dublin és Írország vasúthálózatának makettjeivel. A sötétben csak a kis utcai lámpácskák és a tengeri világítótornyocskák adtak némi fényt, az előadás közben pedig azt a részt mindig külön megvilágították, amiről éppen beszéltek.
És mit láttam meg mindjárt az elején? Na mit? ... A Howth-i villamost a filmből, amelyről azonos című posztomban már írtam, és ami az ott belinkelt film főszereplője volt. Úgy látom, a dubliniak számon tartják ezt a régi emléket, a múzeum shopban méregdrágán lehet is ilyen villamoskát vásárolni a modellgyűjtőknek, meg persze sok más egyebet.
A terepasztalon tehát megjelent a múlt, régi gőzmozdonyokkal, régi villamosokkal, teherszállító vonatokkal; és a jelen, az új dublini villamoshálózattal (itt Luasnak hívják), a helyi HÉV-vel (Dart), és a hozzájuk tartozó épületek makettjeivel (központi állomások, villamos depók, utcák, kis megállók stb). Olyan volt, mint élőben. Dublinon kívül Donegal, Cork és Belfast vasútjait és vasúttörténetét is megismerhettük, sőt, még a komp és a tengeri hajózás is jelen volt a kiállításon.

A kultúrsokk után azonban szükségünk volt némi levegőre. A kastélyparkban remek játszótér található, egyedi játékokkal. Kedvencünk az air walking:

Azért elfáradtunk, na. Senkit sem kellett elringatni este.

Pókok, rákok, majmok, denevérek, lajhárok...

Pihenő napot tartottunk. Mármint aktív pihenőset. Irány a közeli kalandpark. (Tymon Park)

1. Bemelegítő balanszgyakorlatok:




2. "Állatkertet játszottunk. Először pókok voltunk:


Aztán rákok, amennyiben ugye visszafelé...



Majdan majmok":



A következő: ló. Vagyis lólengés:


"Ez nem ért, mert leért a lábam":


Lajhárok:


Denevér:


3. Végül a jól megérdemelt pihenés:

Búcsú a tavi tündértől, mely a kalandparkot őrzi:

Howth

Augusztus ötödike nagy nap volt, megérkezett várva várt vendégünk, a rokon nagyfiú (a későbbiekben RN:), aki először repült életében, de mindjárt-azonnal egyedül, pedig alig töltötte be a 12. életévét. Ő volt a nap hőse. Nem rosszkedvűen szállt le a repcsiről:)

Jó későn érkeztünk haza, de semmi álmosság sem RN-n, sem a kislányunkon: RN lazán megvásárolta a buszjegyeket magának angolul, másnap már a belépők ügyében is ő "tárgyalt" a kasszással. Simán összekapcsolta az iskolában szerzett kulturális ismereteit a valósággal (utazás a másik oldalon, csapok, double decker stb.), szóval úgy döntöttünk, ennek a gyermeknek tényleg kéne némi kultúrát is közvetíteni. Jött az ötlet, menjünk pl. Howth-ra.
Megsúgom, egy film miatt én már régóta szerettem volna elmenni erre a Dublinból kinyúló félszigetre. Szóval ez az én ötletem volt, bevallom, de nem véletlenül vártuk meg vele a vendégünket. A későbbiekben kiderül, miért.

A filmet 1960-ban készítették, és egy villamosról szól, illetve annak utolsó útjáról Howth-ra. A villamossíneket aztán felszedték, mert kellett a hely a szélesebb autóútnak.
Ez a villamos vitte ki délutánonként, hétvégenként a nyugalomra vágyó dubliniakat a tengerpartra pihenni, egy kis sós levegőt szívni, finom, friss halat venni. Gyönyörű maga a villamos, szeretettel készítették minden porcikáját, lélekkel használták; de eljárt felette az idő. A villamossínek mostanra már mintha ketté vágták volna a világot: a régi korra, melyre nosztalgiával tekintünk vissza; és az új korra, melyet már kevésbé az elegancia (kimunkált járműtartozékok, csiga alakú kovácsoltvas kampó) jellemez, hanem a gyorsaság és a dinamizmus (a fiatal fiúk gyors bringázása, szinte utolérik a lassú villamost; az utasok feje fölött elhúzó repülő). A film tehát tele van szimbólumokkal, lehet fejtegetni.
A film elismeri az új szemlélet létjogosultságát, de siratja a régi időket, nosztalgiával tekint vissza a befejeződő érára, melynek társadalma a képeken is megjelenik: gyermekes családok, a festő, a szerelmespár, az idős házaspár, az idős, egyedül élő asszony, a golfjátékos, a pap - ők temetik a múló korszakot, beterelvén a villamost az út végén a múzeumba... Aludjék.
A filmet régies férfihang kommentálja, elvágyódós kísérőzene andalítja a nézőt. Rövid, 22 perces, az interneten is meg lehet nézni, érdemes. A címe: Once Upon a Tram.
Aki ügyes, a filmen felfedezhet olyan állomásokat, amelyekről én is készítettem fotókat. Alább.

Megérkezvén Howth-ra, először megnéztük a kastélyt. Persze ez is magánszemély birtoka, nem lehet bemenni, de kívülről elég mutatós:

Aztán tekintettel fiú vendégünkre, elmentünk a Transport Museumba, amely a kastélytól 2 percre található. Mondjuk a RN inkább az új kütyükért rajong, mindenféle gadget-ekért; de azt gondoltuk, talán a régi herkentyűkön is talál magának néznivalót.
Volt a múzeumban a tűzoltóautótól kezdve a pékség kocsiján keresztül a postai kiszállító kocsikig minden. Úgy láttam, az emeletes buszok nyerték meg a tetszését a leginkább. Míg mi lányok a gépek szépségét figyeltük, addig a fiúkból persze rögtön előbújt a gépész.
Apósomnak nagyon tetszene ez a múzeum, ő aztán ért is a gépekhez, biztosan megbabonázná a látvány, a gépek szaga...

És aztán megtaláltuk azt a bizonyos villamost. Ott pihent, ahová a film végén betolták. Gyönyörűséges volt, mint a mesében.

A kikötő már ismerős volt a filmből. a halas éttermek egymást érik, sirályok vijjognak, fúj a sós tengeri szél, kisebb-nagyobb halászhajók horgonyoznak.

A világítótornyokat szintén lehet látnia filmben:

A gyerekeknek a nap fénypontja mégis a fókák etetése volt. Nagyon-nagyon aranyosak voltak. A kedvencünk ez a fóka volt. Hosszasan gondolkodtam, hol láttam én ezelőtt ezt a kis pofit. Aztán rájöttem, hogy a kölcsön cicára hasonlít, akire szoktunk vigyázni néha (cat minding), amikor a gazdái elutaznak. Pont olyan a tekintete; olyan antennás bajuszkái és szemcsápjai vannak, mint neki:

Jól elfáradtunk ma, kiszedte az erőnket a friss levegő. Holnapra kisebb programot tervezek, és sok pihenést. :)

Blessington Lakes, Russborough House and Garden

Augusztus 3. Bank Holiday. A kereskedelmi egységek ugyan nyitva vannak ilyenkor, de mindenki másnak szabad ez a nap. Az írek vagy shoppingolnak, vagy elmennek egyet kirándulni. Mi a második variáció mellett döntöttünk.

Első úti célunk: Blessington Lakes, Wicklow megye. Gyönyörűek a tavak, bár abban az órában, amikor ott voltunk, épp nagyon fújt a szél, hideg volt, és az eső is esett egy kicsit:

Mi

Barátunkkal

A következő képeket viszont csak nehezen tudtuk értelmezni. Az elsőt még csak-csak, de a másodikat... Variációk: Gyermekkel vízen járni tilos. / Felnőttel vízben lábat áztatni tilos. :) Vajon melyik a helyes megoldás????

A következő állomás Russborough House and Garden volt.

Végre, végre... Már alig vártam, hogy megnézhessek egy igazi barokk kastélyt, mert annyira kíváncsi voltam, vajon volt-e különbség az itteni és a kontinentális építészet, lakberendezés között. Azt gondoltam, hogy Írország eléggé el lehetett zárva a világtól, biztosan sok egyedi megoldást találok majd a házban. Hát nem. Kiderült, a gazdag rétegekben már abban az időben, a 18. században is létezett a globalizáció. A márvány olasz és lengyel; a festmények Olaszországból, Angliából, Franciaországból és a Németalföldről; szőnyegek Spanyolországból és Törökországból; mahagóni fa Olaszországból, és még folytathatnám. Azért volt ír jellegzetesség is: a Waterfordból származó kristályok. Waterford híres volt a kristályairól, a windsori kastély üvegtárgyai is onnan származnak, de idén ezt a gyárat sajnos benyelte a recesszió. :(

Akadt viszont egy kifejezetten érdekes felfedezésem: az utókor számára egy vicces, vagy legalábbis meghökkentő tárggyal találkoztam, ami kislányom szerint itt elterjedt volt, ő az osztályával már látott ilyet Newbridge-ben egy hasonló kastélyban; azonban én ilyet még a kontinensen egyetlen kastélyban sem vettem észre. Ez az ún. Victorian Ladies' Stand. Ez a neve, direkt rákérdeztem, de sajnos nem találtam ilyet a neten, szóval kénytelen leszek szavakkal jellemezni.
Ez egy olvasóállványhoz hasonló fa bútordarab, természetesen berakásokkal és festéssel díszítve. A tetejét, ami a könyvtartóhoz hasonlít, lehet forgatni, sőt a magasságát is be lehet állítani valahogy. A kandalló elé helyezték, a hölgyekkel szemben, beállították a lédi arcának magasságához, és így a tömör fa megvédte a kandallóból kiáramló hőtől, ami leolvasztotta volna az akkori festékeket az arcáról. Mondjuk így le kellett mondania a hölgynek a tűz látványáról, ellenben nem fagyott meg, sőt a mékáp is rajta maradt. Hát nem gyönyörű történet!!!