Tara Road

Uborkaszezon van, nincsenek nagyobb botrányok, csak amelyek amúgy is megvoltak eddig. Csend van. És bár süt a nap, esik az eső.
Nekem pedig az államvizsga után felszabadult egy csomó időm, ezért elkezdtem törleszteni a restanciáimat. Kábé egy méter hosszú könyvkupac vár rám, de már pár kötetet elolvastam belőle.

Szenzációs hírek híján most az egyik regényről írnék.

Az egyik itteni ismerősöm nyomta a kezembe Maeve Binchy ('mív bincsi') Tara Road c. regényét.

Nem magas irodalom, nem kell keresni benne a regény mélyebb rétegeit, nem komplikált a regényszerkezet, nem váltakoznak az idősíkok, nincs különösebb filozófiai üzenete, sőt egy-egy regényszál is elvarratlan marad a végén.

De nem azért szemeltem ki ezt a regényt, hogy negatív kritikát írjak róla. Bestsellernek több szempontból is nagyon érdekes olvasmány volt.

Először is Írország történetének egyik legizgalmasabb idejében játszódik, a boom alatt, az 1980-as évektől a század végéig. Ekkor lendült be a gazdaság, és hogy a mai üzleti világ szavaival éljek: azokat az ingatlanlufikat, amelyeket ma kipukkadni látunk, akkoriban fújták fel. A főhősnő férje, Danny is egy jó szimattal rendelkező üzletember, aki alulról tornázta fel magát az ország egyik legjelentősebb ingatlanbefektetőjévé, bár lehet sejteni, hogy némi spekuláció is volt a dologban. Aztán szemtanúja lehetünk a cég hanyatlásának a regény végén.

Másrészről rendkívül gyors változáson ment keresztül az egész társadalom, és a különböző generációk életstílusa.

Valamiben hinni kell, bár az irányok megváltoznak. A főhős anyja a régi időkben Szent Anna sugalmai szerint szerette volna felépíteni és irányítani az életét; az új generáció, egyik lánya és kortársai viszont ugyanolyan hiszékenységgel a cigány asszony jóslatait fogadják el feltétlenül.

Tara Road az az utca, ahol a társadalom több típusa is megtalálható.
Az asszony, akit ütlegel a folyton részeg férje, mégis ragaszkodik a házassághoz, és férje véletlen halála után maga is elhiszi, mennyire jó ember volt az ő ura.
A kiváló üzletasszony, Rebecca, mindig tökéletes megjelenésben, akinek óvárosi, ám ultramodern lakása mindig makulátlan, akinek minden sikerül, maga is okosnak és különlegesnek hiszi magát, miközben a legjobb barátnője, Ria férjével tart titkos kapcsolatot évek óta.
Maga a férj, Danny, aki mindig mindenkivel hízelgő, megcsalja feleségét annak legjobb barátnőjével, de közben egy még majdnem gyerek lánnyal is összeszűri a levet, mely kapcsolatból gyermeket is várnak. Egyéb intim kapcsolatairól szintén lehull a fátyol a történet folyamán.
A vendéglős, aki anonim alkoholista.
Testvére, aki drogfüggő.
Testvérének férje, aki a szervezett alvilág tagja.
A fogorvosék és elkényeztetett lányuk, aki tinédzserként terhes lett.
Ria, a főhős, akinek igaziból soha nem sikerült megismernie a férjét, évtizedekig megcsalták, saját naiv világában élt, háziasszonyként szervezte a család életét, majd a nagy csalódás után ki kellett "találnia" magát, hogy a válás után, mely akkor már lehetséges volt az országban, el tudja tartani a kis családot, a lányukat és a fiúkat. Egy véletlen folytán alkalma nyílt egy házcsere akció keretén belül Amerikában nyaralnia. Az asszony, akivel cserélt, szintén az élete megoldásán töprengett és a regény végén jó barátok lettek.

A könyvből filmsorozat (szappanopera) készült ugyanezen címmel, melyet Magyarországon is vetítenek. Az amerikai nő szerepét Andie MacDowell játssza, aki egyúttal a L'Oreal cég reklámarca lett. Mert megérdemli. :)

Én nem láttam magát a filmet, nem tudom értékelni, azonban maga Binchy írta, hogy csodálja azokat, akik annyi párbeszédet, cselekményt bírnak beletenni az ő regényébe, mert ő inkább a figurák gondolatait boncolgatja. Én is pont ezt szerettem benne, mert belátást engedett az írek gondolkodásmódjába, életszemléletébe.

Binchy nagy szeretettel ír a hőseiről, és ezt az ország érzi, megbecsüli. Írországban a bestseller író is író, értékelik, fontosnak tartják, nem sznobok. Ezt jelzi, hogy 2005-ben egy róla készült portré is helyet kapott a National Gallery jelentős ír személyiségek portrégyűjteményébe Yeats, Joyce és egyéb nagyok után. (Átellenben Bono kicsit absztrakt arcképével.)

Binchynek természetesen van saját honlapja, melyre mindig feltesz egy-egy új novellát, lehet kóstolgatni!

Bray

A hétvégén Braybe kirándultunk. Darttal mentünk (a helyi HÉV), és bár tudjuk, hogy a héten, pénteken esedékes a dublini U2 koncert, mi azért nem szálltunk ki Killiney-ban, és nem néztük meg Bono házát és a tyúkját, mielőtt valaki megkérdezné. :)
Mentünk egyenesen Brayig, gyönyörködve a tengerben, mert az út a parton vezetett végig.

Először a tengeri állatkertbe mentünk. Gyönyörűek voltak a kis vízi herkentyűk, halacskák. Az én kedvencem a tengeri csikós akvárium volt. Sajnos pont lefagyott a fényképezőgépem, pedig őket szerettem volna a leginkább megörökíteni. Olyan futurisztikusak voltak, ahogy a többi haltól eltérően függőlegesen lebegtek a vízben. Néha összecsimpaszkodtak ketten, és úgy lebegtek. Azt is megtudtam róluk, hogy a hímek hordják ki a petéket, nem a nőstények, vagyis náluk a fiúk a kismamák :)
Persze voltak még némók, mindenféle színes apróság, tengeri sünök, korallok, tengeri csillagok, neon halak meg rengeteg tengeri és folyami élőlény.
A leghuncutabb azonban a rája volt. Először odacsábított minket a nyitott akváriumhoz azzal, hogy félig kidugta palacsinta testét a vízből, utána pedig egy nagyot ugrott, és alaposan szemközt fröcskölte a népeket. Megfogni nem volt tanácsos, mert képes volt szúrni, de amúgy elég játékos volt. Ez itt alul egy ovis példány:

Valamiért egész nap kísértett Romhányi-Halász Judit, nem bírtam kiverni a fejemből:

Apám- így szól a kis bálna-
Hadd mehessek el a bálba!
Nem mehetsz el fiam, Péter,
Nem vagy még egy kilóméter!

Nézd csak milyen szép a márna,
Mi lenne, ha velem járna?
Hagyd, hisz olyan nagy a szája,
Lám a rája fütyül rája! nana, na, na, na...

Az állatkert után gyorsan kerestünk egy Fish and Chipset, vettünk egy hatalmas adag krumplit, halat, csirkét, salátát, aztán leültünk a tengerpartra ebédelni, mert ugye már lunch time volt, és kopogott az összes szemünk az éhségtől. Nem voltunk egyedül, mások is ott piknikeltek. És néztük a tengert. Sikerült egy emberi egyed nélküli fotót készítenem magáról a partról:

Rájöttem, hogy én órákig el bírnám nézni, hallgatni és szagolni a tengert; semmilyen más attrakció nem szükséges a szórakoztatásomhoz. Biztosan öregszem :)

A környező villák egyediek, bár magukon hordozzák a dublini építkezési stílusok nyomait, mégis kicsit mások. Pl. be vannak pucolva, és nem a téglás front dominál:

Miközben megebédeltük, tudatos turistaként elterveztük, mi mindent fogunk megtekinteni abból, amit az interneten találtunk. Állítólag lenne itt egy vár, meg egy 17. századi grófi kastély gyönyörű kerttel:

Kilruddery House and Farm

Mint később kiderült, bár előbb is észrevehettük volna, mindkét hely magántulajdon, és az évnek csak bizonyos időszakában látogathatók. Pedig úgy megnéztem volna őket. :(
És még a helyi tourinform iroda is csak azt tudta megerősíteni, hogy a fő látványosság a parti sétány, ahol vidámpark, élő zene, és kirakodóvásár fogadja a kirándulókat. Mondjuk ez a vidámpark mánia számomra érthetetlen, de ez az én bajom. Még a kisfiúk dodzsem őrületét valahogy felfogom, de hogy egy nagy adag ebéd után kinek van kedve a vurstli gyomorforgató kör- és egyéb formájú föl-le rángatózó alkotmányaiba beleülni, az számomra rejtély. A kislányunkat is hiába unszoltuk, hogy üljön bele a ringlispílbe, ő csak a hajóhintát és az elvarázsolt kastélyt szereti, az meg itt nem volt.
Nem baj, még megnéztük a város egyik legérdekesebb 19. századi épületét, a városi csarnokot. Most a helyi meki üzemelteti, de szerencsére nem tették tönkre. Sőt, kifejezetten stílusos, kicsit olyan régi kocsma jellege van belülről a sok fa meg kovácsoltvas miatt:



Az irodától visszasétáltunk a partra, közben láttuk azt a házat, amelyben James Joyce a gyerekkorát töltötte.

Kislányunknak a tengerparton sürgős kavicsgyűjtenivalója akadt, persze nem volt mindegy, milyen az a kavics. Annál jobb, minél több kagylót és más fosszíliát tartalmazott...

Apa elfáradt...

Anya nem...

A kirakodóvásár érdekes volt, bár a globalizáció hatása jócskán meglátszott. Pont ugyanazokat a dél-amerikai ékszereket, kiegészítőket, kendőket, indián holmikat lehetett kapni, mint nálunk. Viszont itt a világ más tájairól is megjelentek az árusok, akik otthon nem, és főleg jellegzetes ételeket árultak. Lehetett a német curry wursttól kezdve a spanyol, francia, indiai, libanoni, és thai konyha remekeiből kóstolgatni. Az írek a muffinjaikkal képviseltették magukat.

Két srác blúzt játszott a színpadon, egész jók voltak.

Aztán belebotlottunk két őrült tudósba, akik kicsi gyerekeknek mindenféle habzó, gőzölgő, trükkös kísérletet mutattak be. A tudományos magyarázatok ugyan elmaradtak, mivel óvodáskorú volt a célközönség, de az érdeklődésüket felkeltették, az biztos. Tisztára bezsongtak a gyerekek.

"oó, azt nem mondta senki, hogy ezt a kék habzó löttyöt kell meginni..."

"én is kérek egy kis forró gőzhabot..."

Nagyon elfáradtunk estére, jó volt leülni a vonaton, és nézni a tengert, nézni a tengert, nézni a tengert...

Maci műhely avagy bear factory

Ezt a posztot macigyűjtő kolléganőmnek és egyúttal barátnőmnek szánom. A legszívesebben elhoznám erre a helyre... :)))

Történt, hogy a kislányunkat meghívták szülinapi buliba. Mindaddig nem is tulajdonítottunk ennek olyan nagy jelentőséget, tudván, hogy egy bevásárló központban fogják megtartani, míg meg nem kaptuk a meghívót. A helyszín: Build a bear, Dundrum Shopping Centre. Ez a "build a bear" (építs egy medvét) meglódította a fantáziánkat. Nem csalódtunk.

A nagy napon a szülinapos és még hét kislány a macikészítő műhely előtt várakozott. Nagyon izgatottak voltak, az ünnepeltnek még a szeplős kis arca is tisztára kipirosodott a várakozástól.

Hogy mi történt odabent?

Először is választhattak a saját medvéjük részére bundát és egy igazi (plüss) szívet. Ezektől a személyes dolgoktól alakult ki nagyon erős kötődés az újdonsült kis állatka iránt.
Aztán géppel kitömték őket, de a gyerekek választhatták meg, milyen kemények legyenek, mekkora pocakjuk legyen; majd választhattak neki ruhácskát. Miután felöltöztették a macikat, különböző ceremóniákkal "életre keltették" őket. Megsimogatták a pocakjukat, hogy jó étvágyuk legyen, meg ugráltak velük, hogy jó kondiban legyenek. Kaptak a macik kiszínezhető házikót is, hogy legyen hol lakniuk.
Mindez 25 euróba került, mindenki döntse el, megérte-e. Íme az eredmény:

Ezért a pénzért minden gyerek maga választotta a macit - voltak olcsóbb és drágább macik-, ha drágább macit választott, kevesebb pénz maradt a ruhára. Kiegészítők is voltak, még maci szemüveget is lehetett kapni.

Végül, nem viccelek, anyakönyvi kivonat is járt a medvéhez, melyben személyes adatai (alant, személyiségi jogaira tekintettel a nevét megváltoztattuk :), ismertető jegyei, valamint a tulajdonos ígérete áll, hogy mackójának jó gondviselője lesz.

Kislányunk azóta mindenhova viszi magával a macit. Az egyéves szülinapjára kapott maci mellé most egy másik is jogot kapott arra, hogy az ágyában aludhasson.

Royal Irish Academy of Music

Ilyen tekintélyt parancsoló neve van annak az intézménynek, ahol a kislányunk letette a zongora és a szolfézs vizsgáját. Lehet itt órákat is venni, de a legtöbben csak vizsgáznak. Van egy másik vizsgarendszer is, de az nagyobb léptekben halad, nekünk azonban megteszi ez a jónevű is :). Így több az élvezet, mint a hajtás. Magyar zongoratanárnő tanítja a lányunkat, és két vizsga közt a magyar zongoraiskolákat is átveszik.

A Grade 1 / Theory 1 vizsgát tette le most tavasszal-nyáron, mely csak egy kicsit volt nehezebb, mint a tavalyi magyar vizsgája, viszont így volt ideje mindent angolul is megtanulni. Könnyedén vette a vizsgát, ezért november-decemberben nekifutunk a Grade 2-nek, amely már sokkal több új anyagot fog tartalmazni, de már érti a nyelvezetet, szóval talán nem lesz megerőltető.

Mivel a zenei nevelés az iskolákban elég kezdetleges, főleg egy zenei általánosból jövő számára, ezért a vizsgák összetettebbek, nem alapoznak az előtudásra. A zongoravizsgán tehát nemcsak a darabot kellett eljátszani, különféle kritériumoknak megfelelően, hanem ezen kívül kellett skálázni, blattolni (idegen kottáról spontán lejátszani darabot), zongorázott dallamot visszaénekelni, ritmust visszatapsolni.

Zongorából is, szolfézsból is distinction -t kapott a kislányunk, kitűnőt. (90-91%)
Rém büszkék vagyunk rá. :)