A hétvégén Braybe kirándultunk. Darttal mentünk (a helyi HÉV), és bár tudjuk, hogy a héten, pénteken esedékes a dublini U2 koncert, mi azért nem szálltunk ki Killiney-ban, és nem néztük meg Bono házát és a tyúkját, mielőtt valaki megkérdezné. :)
Mentünk egyenesen Brayig, gyönyörködve a tengerben, mert az út a parton vezetett végig.
Először a tengeri állatkertbe mentünk. Gyönyörűek voltak a kis vízi herkentyűk, halacskák. Az én kedvencem a tengeri csikós akvárium volt. Sajnos pont lefagyott a fényképezőgépem, pedig őket szerettem volna a leginkább megörökíteni. Olyan futurisztikusak voltak, ahogy a többi haltól eltérően függőlegesen lebegtek a vízben. Néha összecsimpaszkodtak ketten, és úgy lebegtek. Azt is megtudtam róluk, hogy a hímek hordják ki a petéket, nem a nőstények, vagyis náluk a fiúk a kismamák :)
Persze voltak még némók, mindenféle színes apróság, tengeri sünök, korallok, tengeri csillagok, neon halak meg rengeteg tengeri és folyami élőlény.
A leghuncutabb azonban a rája volt. Először odacsábított minket a nyitott akváriumhoz azzal, hogy félig kidugta palacsinta testét a vízből, utána pedig egy nagyot ugrott, és alaposan szemközt fröcskölte a népeket. Megfogni nem volt tanácsos, mert képes volt szúrni, de amúgy elég játékos volt. Ez itt alul egy ovis példány:
Mentünk egyenesen Brayig, gyönyörködve a tengerben, mert az út a parton vezetett végig.
Először a tengeri állatkertbe mentünk. Gyönyörűek voltak a kis vízi herkentyűk, halacskák. Az én kedvencem a tengeri csikós akvárium volt. Sajnos pont lefagyott a fényképezőgépem, pedig őket szerettem volna a leginkább megörökíteni. Olyan futurisztikusak voltak, ahogy a többi haltól eltérően függőlegesen lebegtek a vízben. Néha összecsimpaszkodtak ketten, és úgy lebegtek. Azt is megtudtam róluk, hogy a hímek hordják ki a petéket, nem a nőstények, vagyis náluk a fiúk a kismamák :)
Persze voltak még némók, mindenféle színes apróság, tengeri sünök, korallok, tengeri csillagok, neon halak meg rengeteg tengeri és folyami élőlény.
A leghuncutabb azonban a rája volt. Először odacsábított minket a nyitott akváriumhoz azzal, hogy félig kidugta palacsinta testét a vízből, utána pedig egy nagyot ugrott, és alaposan szemközt fröcskölte a népeket. Megfogni nem volt tanácsos, mert képes volt szúrni, de amúgy elég játékos volt. Ez itt alul egy ovis példány:
Valamiért egész nap kísértett Romhányi-Halász Judit, nem bírtam kiverni a fejemből:
Apám- így szól a kis bálna-
Hadd mehessek el a bálba!
Nem mehetsz el fiam, Péter,
Nem vagy még egy kilóméter!
Nézd csak milyen szép a márna,
Mi lenne, ha velem járna?
Hagyd, hisz olyan nagy a szája,
Lám a rája fütyül rája! nana, na, na, na...
Az állatkert után gyorsan kerestünk egy Fish and Chipset, vettünk egy hatalmas adag krumplit, halat, csirkét, salátát, aztán leültünk a tengerpartra ebédelni, mert ugye már lunch time volt, és kopogott az összes szemünk az éhségtől. Nem voltunk egyedül, mások is ott piknikeltek. És néztük a tengert. Sikerült egy emberi egyed nélküli fotót készítenem magáról a partról:
Rájöttem, hogy én órákig el bírnám nézni, hallgatni és szagolni a tengert; semmilyen más attrakció nem szükséges a szórakoztatásomhoz. Biztosan öregszem :)
A környező villák egyediek, bár magukon hordozzák a dublini építkezési stílusok nyomait, mégis kicsit mások. Pl. be vannak pucolva, és nem a téglás front dominál:
A környező villák egyediek, bár magukon hordozzák a dublini építkezési stílusok nyomait, mégis kicsit mások. Pl. be vannak pucolva, és nem a téglás front dominál:
Miközben megebédeltük, tudatos turistaként elterveztük, mi mindent fogunk megtekinteni abból, amit az interneten találtunk. Állítólag lenne itt egy vár, meg egy 17. századi grófi kastély gyönyörű kerttel:
Kilruddery House and FarmMint később kiderült, bár előbb is észrevehettük volna, mindkét hely magántulajdon, és az évnek csak bizonyos időszakában látogathatók. Pedig úgy megnéztem volna őket. :(
És még a helyi tourinform iroda is csak azt tudta megerősíteni, hogy a fő látványosság a parti sétány, ahol vidámpark, élő zene, és kirakodóvásár fogadja a kirándulókat. Mondjuk ez a vidámpark mánia számomra érthetetlen, de ez az én bajom. Még a kisfiúk dodzsem őrületét valahogy felfogom, de hogy egy nagy adag ebéd után kinek van kedve a vurstli gyomorforgató kör- és egyéb formájú föl-le rángatózó alkotmányaiba beleülni, az számomra rejtély. A kislányunkat is hiába unszoltuk, hogy üljön bele a ringlispílbe, ő csak a hajóhintát és az elvarázsolt kastélyt szereti, az meg itt nem volt.
Nem baj, még megnéztük a város egyik legérdekesebb 19. századi épületét, a városi csarnokot. Most a helyi meki üzemelteti, de szerencsére nem tették tönkre. Sőt, kifejezetten stílusos, kicsit olyan régi kocsma jellege van belülről a sok fa meg kovácsoltvas miatt:
Az irodától visszasétáltunk a partra, közben láttuk azt a házat, amelyben James Joyce a gyerekkorát töltötte.
Kislányunknak a tengerparton sürgős kavicsgyűjtenivalója akadt, persze nem volt mindegy, milyen az a kavics. Annál jobb, minél több kagylót és más fosszíliát tartalmazott...
Apa elfáradt...
Anya nem...
A kirakodóvásár érdekes volt, bár a globalizáció hatása jócskán meglátszott. Pont ugyanazokat a dél-amerikai ékszereket, kiegészítőket, kendőket, indián holmikat lehetett kapni, mint nálunk. Viszont itt a világ más tájairól is megjelentek az árusok, akik otthon nem, és főleg jellegzetes ételeket árultak. Lehetett a német curry wursttól kezdve a spanyol, francia, indiai, libanoni, és thai konyha remekeiből kóstolgatni. Az írek a muffinjaikkal képviseltették magukat.
Két srác blúzt játszott a színpadon, egész jók voltak.
Aztán belebotlottunk két őrült tudósba, akik kicsi gyerekeknek mindenféle habzó, gőzölgő, trükkös kísérletet mutattak be. A tudományos magyarázatok ugyan elmaradtak, mivel óvodáskorú volt a célközönség, de az érdeklődésüket felkeltették, az biztos. Tisztára bezsongtak a gyerekek.
"én is kérek egy kis forró gőzhabot..."
És még a helyi tourinform iroda is csak azt tudta megerősíteni, hogy a fő látványosság a parti sétány, ahol vidámpark, élő zene, és kirakodóvásár fogadja a kirándulókat. Mondjuk ez a vidámpark mánia számomra érthetetlen, de ez az én bajom. Még a kisfiúk dodzsem őrületét valahogy felfogom, de hogy egy nagy adag ebéd után kinek van kedve a vurstli gyomorforgató kör- és egyéb formájú föl-le rángatózó alkotmányaiba beleülni, az számomra rejtély. A kislányunkat is hiába unszoltuk, hogy üljön bele a ringlispílbe, ő csak a hajóhintát és az elvarázsolt kastélyt szereti, az meg itt nem volt.
Nem baj, még megnéztük a város egyik legérdekesebb 19. századi épületét, a városi csarnokot. Most a helyi meki üzemelteti, de szerencsére nem tették tönkre. Sőt, kifejezetten stílusos, kicsit olyan régi kocsma jellege van belülről a sok fa meg kovácsoltvas miatt:
Az irodától visszasétáltunk a partra, közben láttuk azt a házat, amelyben James Joyce a gyerekkorát töltötte.
Kislányunknak a tengerparton sürgős kavicsgyűjtenivalója akadt, persze nem volt mindegy, milyen az a kavics. Annál jobb, minél több kagylót és más fosszíliát tartalmazott...
Apa elfáradt...
Anya nem...A kirakodóvásár érdekes volt, bár a globalizáció hatása jócskán meglátszott. Pont ugyanazokat a dél-amerikai ékszereket, kiegészítőket, kendőket, indián holmikat lehetett kapni, mint nálunk. Viszont itt a világ más tájairól is megjelentek az árusok, akik otthon nem, és főleg jellegzetes ételeket árultak. Lehetett a német curry wursttól kezdve a spanyol, francia, indiai, libanoni, és thai konyha remekeiből kóstolgatni. Az írek a muffinjaikkal képviseltették magukat.
Két srác blúzt játszott a színpadon, egész jók voltak.
Aztán belebotlottunk két őrült tudósba, akik kicsi gyerekeknek mindenféle habzó, gőzölgő, trükkös kísérletet mutattak be. A tudományos magyarázatok ugyan elmaradtak, mivel óvodáskorú volt a célközönség, de az érdeklődésüket felkeltették, az biztos. Tisztára bezsongtak a gyerekek.
"oó, azt nem mondta senki, hogy ezt a kék habzó löttyöt kell meginni..."
"én is kérek egy kis forró gőzhabot..."Nagyon elfáradtunk estére, jó volt leülni a vonaton, és nézni a tengert, nézni a tengert, nézni a tengert...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése