Story sacks

Eredetileg nem akartam erről a témáról írni, mert túlságosan szakmainak tűnt, de aztán annyira örültem a végeredménynek, hogy most nagy lelkesen bemutatom.

A Story sacks (Mesezsák) egy önkéntes program, amelyben szülők, általában nem dolgozó anyukák vesznek részt. Vezetője egy művelődésszervező pedagógus, mondjuk így, bár ezeket a titulusokat elég nehéz magyarra átültetni. Hetente jön össze a kis csapat egy délelőtt az iskolában, és akár a vezető által ajánlott, akár otthonról hozott gyerekkönyveket dolgoz fel. Célja, hogy a gyerekek az olvasást élménynek fogják fel és megszeressék. Gyakorlatilag tanítási segédeszközöket gyártunk, amelyeket a mi gyerekeink iskolája kap meg, ingyen.

És hogy mit is csinálunk konkrétan?

Választunk egy a kis történethez megfelelő színű párnahuzatot; ez lesz a zsák, amibe minden mást is pakolunk. Nagy kartonból készítünk egy hátteret a meséből. Ráfestjük például az egyik jellemző részlet hátterét. Azután elkészítjük a főhősöket, hogy kézzel foghatóak legyenek.
Ezt nagyon szeretik a gyerekek; magam is láttam, amint lelkesen kezükbe vették a figurákat, és maguktól elkezdték játszani a történetet. Hiába, a bábozásnak, dramatizálásnak ereje van, ezt már számtalanszor tapasztaltuk.
Nem is mindig kell ezeket a figurákat kézzel legyártani, mert az anyukák beviszik a gyerekek megunt, szanált plüssállatkáit, így aztán kész állatokból van egy egész kiállításnyi raktáron. Persze az ügyes kezűek el is készíthetik.
Jellemző tárgyakat is készítünk, vagy egymástól beszerzünk, amelyek a történetben fontosak lehetnek. Pl. házikócskák a Három kismalachoz, vagy csini cipőcske a Csipkerózsikához. Ezek szintén kihajigált játékok megmentett darabjai, ill. a mekis játékokból is rengeteget fel lehet használni, kivéve persze a rondákat.
Utána jönnek a feladatok. Ez a rész azért nekem kicsit jobban ment, mint a festegetés. :) Csináltunk kérdéssort, rejtvényt, puzzle-t, kézírásgyakorlót, ellentétkártyákat stb... a meséhez.

Nekem azt tanácsolták, hogy első alkalommal a saját gyermekünkre összpontosítsak, és olyan zsákot készítsek, amit ő tud használni. Így esett a választás az alább látható könyvre.

A történetnek se füle, se farka; a gyerekek mégis szeretik, mert sok benne az ismétlés, és a tárgyak érzékeléséről szól, ami mondjuk a kétéveseket lázba hozza. Ismerek anyukát, aki a gyerekének esténként háromszor olvasta fel a történetet kiskorában, ő már nagyon unta.

Én viszont első angol nyelvű olvasmányként dolgoztam fel, ha úgy tetszik könnyített olvasmányként. Szókincse és mondatai egyszerűek, de már van benne több igeidő, és sok szempontból lehetett megragadni a szöveget (melléknevek, ellentététek, méretek, hétköznapi tárgyak stb...)

A zsákot megkapta az iskola. Az angoltanár fogja használni, aki az idegennyelvű gyerekekkel foglalkozik.

Szomorú a történetben, hogy a recesszió miatt itt is megszorítások vannak az oktatásban, és nem támogatják többé ezt a programot.

Az iskola azonban talált egy megoldást. Az épületben található kis konyhát, ami napközben úgyis üres, ingyen biztosítják a számunkra, és a program vezetője is tiszteletdíj nélkül végzi tovább ezt a munkát.

Ameddig még van anyag, addig működni fog ez a kis műhely.