2009. február 20., péntek

Sütivásár

Kislányunk iskolájának a szülői munkaközössége minden évben megrendezi a jótékonysági sütivásárt. Amit azonban méltán nevezhetnénk muffin-vásárnak is, mert én életemben még ennyi muffint egy rakáson nem láttam.


cake sale

Minden szülő sütött kb. egy tepsi sütit -a haladók egy egész ládányit-, beszállította az iskolába, majd ott a gyerekek, szülők, nagymamák, tanárok stb. vásárolhattak belőle. A gyerekek rettentő izgatottak voltak, a nagy shoppingolástól teljesen kipirultak. Engem pedig a rosszullét kerülgetett már az illatoktól is. Megkértek, hogy segítsek árulni, ezért egy egész délelőttöt voltam kénytelen a nehéz és édes szagú tornateremben eltölteni; miután már előző nap este folyamatosan szívtam magamba a forró, kókuszos leget, mire kiszenvedtem magamból a nyolctojásos, irtó pepecs munkával elkészíthető hólabdákat.

Mindegy, az eredményért megérte. A bevétel a szokásos mennyiségű lett (jó sok), INTERAKTÍV TÁBLÁT fog belőle kapni az iskola. Már a Goethe Institutban hallottam erről az új csodáról, ők is most kapnak egyet. Ez egy olyan tábla, ami ötvözi a számítógépet, projektort, táblát, internetet, magnót stb. Szóval SOK IN ONE. Az abszolút multifunkcionális csoda.

Azért a kislányunk megjegyezte, ő jobban örült volna könyvvásárnak. Kissé viszolygott ő is a rengeteg édességtől, bár otthon azért jóízűen befalta a színes cukormázas, csillogó díszekkel, mesefigurákkal szépen dekorált muffinokat.

2 megjegyzés:

rigó írta...

szia Angica! :) hűűű legközelebb szólj, szívesen vigyázok helyetted a sütikre! :P nem vetem meg a könyveket se, de azért egy sütivásár... olyat még nem láttam. esetleg lehetne a kettőt ötvözni, meg osztogatni mellé forrócsokit. :D there is heaven... :P

@ngi írta...

Hát igen, meg kellett volna néhány friss újság, bécsi kávé és némi hangulatvilágítás... :)